Egy karácsony Párizsban [antikvár]

i.ftjtett London, Kensington, fodrászat Leo: Ne haragudj! Beszélhetnénk? Ava Devlin villámgyorsan balra tolta az e-mailt az iPhone-ján, hogy ne is lássa. Végül is ezt teszi az ember a hazugok üzeneteivel, akik egyik pillanatban még átkarolnak és a füledbe sutyorognak, majd amint megfordulsz, máris szapulni kezdenek. Avát rossz érzés fogta el. Mindig is aggódott, hogy nem elég jó - a sikeres, gazdag és jóképű (amolyan Joey Essex-típusú) Leo számára. - A főnököd vagy a pasid? — kérdezte Sissy, a fodrász, miközben Ava haját fóliába csomagolta. Előtte még olyan pasztát kent a tincsekre, mintha nukleáris átalakítást kívánt volna végezni vendége skalpján. - Egyik sem - felelte Ava, miközben az előtte álló, tükör alatti pultra hajította a telefonját. - Már egyik sem - helyesbített egy sóhaj kíséretében, Taylor Swift lerázós stílusában. Hogy tükörképének elszántabb hatást kölcsönözzön, tágra nyitotta zöld szemeit, kitágította orrcimpáit, a száját pedig úgy előrecsücsörítette, hogy azt hitte, úgy is marad. Úgy érezte magát, mint amikor egy Z-listás celeb provokatív szelfit készít a Twitterre. De nem baj. A lényeg, hogy végzett velük. Mármint a férfiakkal. Es a szerelemmel. Egyszóval mindennel! Hirtelen meghallotta Cliff Richárd Mistletoe and wine édes dallamát a szalon hangfalaiból. Ezután szeme tükörképéről a tükörkereten függő aranyló boadíszekre és a fenyőtobozokra tévedt, amiket mindig is elcsépelt, gagyi holmiknak tartott. Ilyenkor az egész világ megőrül, féktelenül zabál, mintha az év tizenegy hónapjában egyáltalán nem evett volna. Az emberek datolyát, diót.