Egy Komornyik vallomásai [antikvár]

Engem nem riasztott el az eső! Hol sűrű vastag, szinte átláthatatlan tömeg« ben ömlött alá. Hol vékonyan szitált, hogy aztán megint sűrű függöny gyanánt takarja el a kilátást. A szálloda halljának nagy üvegablakai a völgyre néztek. A terrasz most üres volt. A székeket behordták, csak az összehajtható kis bádogasztalkák álltak egy csomóban, egymásnak támasztva. A terraszon túl a hegyoldal hirtelen meredeken zuhant alá a völgybe. A völgyből most semmi sem látszott. A felbők elborították a mélységet és o úgy hatott, mintha sűrű sárgásfehér füst kavarogna odalent. Az előkelő szálloda egy kis fensíkon épült. Fenyveserdők övezték és ha a gondosan ápolt sárga salakkal felhintett sétányokon öt percig gyalogolt az ember bármely irányba, már a sűríí fenyveserdőben találta magát. Szép időben mókusok ugráltak a fákon, lompos vörös farkukkal vidáman verdesték a gyantás fatörzseket. De most ők is elbújtak odúikba és várták az esős napok elmúlását. A fensík körül magas hegyek ágaskodtak az ég felé. 5