Egy kretén vallomásai [antikvár]

1. Hetekkel korábban olvastam egy könyvet, már a címe is sokatmondó volt: Has^ntalan s^lgálat, nem is tudnám ennél pontosabban meghatározni a mindennapi tevékenységemet, amiért fizetségemet kapom. Egy nyugdíjazott irodalomprofesszor „magántitkára" vagyok, koszt, kvártély és egy csinos kis összeg fejében, amit jószerével el sem tudok költeni, mivel szinte egész nap az öregúr könyvtárát rendezgetem és katalogizálom, bizonyos rendszer szerint. Emellett hajdani jegyzeteit gyűjtöm egybe, s csomagolópapírba tekerve a spárgával átkötött árkusokat vagy füzeteket, gondosan felcímkézem, és ládákba rakom a paksamétákat, ! amelyek minden bizonnyal tanulságos dokumentumok egy nem egészen !j, jelentéktelen ember életéről, mely összefonódik a huszadik századdal. l' Rendszeresen készítek fénymásolatokat kézzel írott leveleiről, és sorba l' szedem valamennyit, akárha kiadásra készíteném elő őket. I - Leimer úr mániákusan ragaszkodik ahhoz, hogy rendet tegj-en múlt- I.' jában, illetve rendet hagyjon, mielőtt eltávozna e földi létből. Valamelyest egyet is todok érteni vele; szánalmasnak tartom ugj'anis az olyasfajta em- i ¦ bert, aki azt hiszi, azzal áltatja magát, hogy éppúgy lerázhatja magáról a múltat, mint kutya a bolhát, s életvitelében elegendő megtenni bizonyos ^ ' változtatásokat anélkül, hogy akár egy fél napot is eltöprengene kudarcai ü' okáról. Mosolyogni való, hogy a balszerencsét vagy Isten igazságtalansá-gát emlegetik az emberek, amikor váradan tragédia éri őket vagy a legnagyobb bajba kerülnek, ám ha valamelyest sikerül talpra állniuk, önmagukat dicsőítik. i''. f Egész nap serénykedem, úgyhogj^ mire végzek elfoglaltságommal, 'j^i már nem is érzek késztetést arra, hogy „magánéletem" legyen. Lassan i ^ megtanulom, hogy minden szó mást is jelent, mint amit neki tulajdonítunk. A magáért való élet egészen másként hangzik, mint a magán való, vagy az öimiagunknak elegendő élet, nem is beszélve a mások előtt takarásban lévő, a meghitt, bizalmas, rejtegetett, szégyenletes, önző életről. Az utóbbi napokban arra döbbentem rá, hogy az én „magánéletem" megegyezik ezzel a naplófélével, benne élem ki magamat és vágyaimat, vezetése közben eleget teszek fogadalmamnak is: megpróbálok tisztába jönni önmagammal. Leimer úr gyakorta egész nap szódanul üldögél tolókocsijában (húszas-harmincas évek nagypolgári miliőjét idéző filmeken láttam hasonlót. i 1'