Egy kutya hazatér [antikvár]

Egy Már a legelejétől kezdve éreztem a macskák jelenlétét. Ott voltak mindenütt. Nem igazán láttam őket. Bár nyitva tartottam a szemem, amikor a közelben voltak, csupán elsuhanó alakokat tudtam kivenni a sötétben. De éreztem a szagukat, éppolyan tisztán, ahogy anyámét, miközben táplálékhoz jutottam, és a mellettem mocorgó testvéreimét, miközben utat törtem az életadó tejhez. Persze akkor még nem tudtam, hogy macskák. Csak annyit tudtam, hogy tőlem különböző teremtmények, akik jelen vannak ugyan az odúnkban, de nem próbálnak meg odajönni az etetésnél. Később, amikor észrevettem, hogy kicsik, gyorsak és ruganyos testűek, arra is rájöttem, hogy nemcsak hogy „nem kutyák", hanem teljesen másfajta állatok. Mind együtt éltünk egy hűvös, sötét otthonban. Az orrom alatti száraz föld egzotikus, régi illatokat árasztott. Örömmel szívtam be őket, megtöltve orromat a gazdag, finom aromákkal. Fölöttünk, a kiszáradt famennyezetről por szállt a levegőbe. A tető olyan alacsonyan húzódott, hogy valahányszor anyám felállt a fekhelyünkként