Egy lány álma [antikvár]

I. Hildemara a sötétben feküdt, hálóinge rátapadt izzadt testére. Éjszakai verejtékezés - már igazán hozzászokhatott volna. Szobatársa, Lydia csendesen horkolt. Hat hete érkezett, és az állapota napról napra látványosan javult. Ez még inkább elkeserítette Hildemarát. Lydia testsúlya jó egy kilóval gyarapodott, míg ő ugyanennyit fogyott. Már két hónapja volt a szanatóriumban, de semmit sem javult az állapota. Minden eltelt nappal növekedett a kórházi számla, melynek súlya szép lassan agyonnyomta Trip álmait. Férje délutánonként meglátogatta. Tegnap rendkívül kimerültnek látszott, ami nem is csoda, hiszen amellett, hogy teljes munkaidőben dolgozott, este rászakadtak az otthoni teendők is: mosás, főzés, Charlie és Carolyn ellátása. Hildie szíve összeszorult, ha a gyerekeire gondolt: Charlie nagyon sokszor egyedül volt otthon, Carolynt pedig gyakorlatilag egy idegen nevelte. Azóta nem látta és érintette meg őket, mióta Trip behozta a szanatóriumba. Hiányuk szinte állandó fizikai fájdalmat jelentett a számára. Vagy csak a mycobacterium tuberculosis hatását érzi, ami lassan felemészti a tüdejét, és elsorvasztja a testét? Hildie kihámozta magát a takarójából, majd kiment a mosdóba, hogy felfrissítse az arcát hideg vízzel. Ki ez a komor, sápatag kísértet, aki visszanéz rá a tükörből? Közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vehesse a beesett arcot, a holtsápadt bőrt, a mogyorószín szemek alatt húzódó sötét karikákat és a válla körül árválkodó fakóbarna tincseket. Haldoklom, ugye így van, Uram? Nincs elég erőm ahhoz, hogy legyőz- 13