Egy lélek fejlődése I. [antikvár]

Egy hatvanesztendős emberi sorsnak a története ez. Az első részeket körülbelül negyven esztendős koromban írtam, még pedig, mint akkor hittem, a halál küszöbén, mert fáradt voltam, nem láttam többé semmiféle célját a létnek, fölöslegesnek, félrelököttnek tartottam magamat. Akkor ugyanis egy félig istentelen ember vigasztalan világfelfogásában éltem, de le akartam zárni mégis életem könyvét és át akartam tekinteni a helyzetet, sőt talán szabadulni is akartam részben helytelen vádaktól. Munkaközben rájöttem, hogy valami terv és szándék mégis csak van tarka életemben és kedvet kaptam újra az élethez, főként, mert kíváncsi voltam rá, hogy mi lesz és minő véget fog érni egy ilyen élet. Idegen országban éltem, felejtve és elfeledetten, teljesen belemerülve a természettudományokba, miután abbahagytam az írást, amikor 1896-ban fejlődésem oly korszakába jutottam bele, amelyet Inferno-nak neveztem el. És ezzel a címmel jelent is meg 1897-ben az a könyvem, amely fordulóponttá lett életemben...