Egy lélek fejlődése V. [antikvár]

Rémes egy könyv ez. Elismerem ellenkezés nélkül, mert nagyon sajnálom, hogy megírtam. Hogy is keletkezett ez a könyv? Meg kellett mosnom a holttestemet, mielőtt örökre bezárják a koporsóba. Emlékszem, hogy négy évvel ezelőtt egy író barátom, aki nyilt ellensége minden indiszkréciónak - mások részéről, egy izben, amikor házasságomra fordult a szó, ezeket a szavakat szalasztotta ki a száján: - "Tudod-e, hogy ez olyan regénytárgy, amelyet szívesen megírnék!" Ebben a pillanatban határoztam el, hogy regényemet megírom énmagam, minthogy csaknem bizonyos voltam benne, hogy barátom helyeselni fogja. Ne vedd hát zokon, kedves barátom, hogy mint első birtokos, ime ezennel élek a tulajdonjogommal. Emlékszem arra is - most már tizenkét esztendeje - mit mondott jövendő feleségemnek, aki akkor báróné és elvált asszony volt, a néhai anyja, mikor tekintetemet lányára függesztettem, aki egy csomó fiatalemberrel udvaroltatott magának: - Nem jó regénytéma volna ez az ön számára? - Milyen címmel? - Egy tüzes nő! Szerencsés anya, aki jókor meghaltál, ime, teljesítettem a kivánságodat. Itt a regény. Most már én is meghalhatok.