Egy marék boldogság [antikvár]

HÉTKÖZNAPOK DICSÉRETE Szeretem ezt az esti órát Csak egy kis lámpa ég munkám felett, nem világítja he a szobát. Látni nem látom, ihalllani nem hallom, csak valahogy érzem magam körül a három, álomban pihenő kis élet jelenlétét. Szalad a varrógép^ alakul kezem alatt a puha, rózsaszín flanelíl, kislányomnak varrok. Szalad lai varrógép. Olyan kedves nekem fürge, egyenletes zöreje. Megnyugtató, békességes és mesz-szirevivő. Mintha orsóján nem is cérna peregne, hanem az idő véigtelenbe nyúló fonala. Egyhelyben marad, mégisí mérföldeket ér el. Csak apró öltések mindig egyforma, jelentéktelen lánca fut ki belőle, mégis ami mögéje kerül; ép, eigész darab — alkotás. Fut a gép és cseppet sem vagyok álmos. Sőt az elégedetlenségnél több, valami lelki jólHakottság érzése tölt el, ahogy közben lefut előttem gondolatban a nap sorrendje is; sok apró munklai, sok apró élmény, alkotás. A felkelés és: mosdatás, rendcsinálás, takarítás, etetéSi, öltöztetés, bevásárlás, séta, főzés,, varrás, altatás — felsorolva mind talán megmosolyogni való kicsiségek, de valóságban mégis napot betöltő, életet kitöltő tettek. És mindennap ugyanazok. A hétköznapok szürkesége — mondanád. Nem. A hétköznapok ritmusa! Emelkedik és esik, visszatér és újrakezdődik. Hullámzik a ritmus.