Egy naplopó tünődései [antikvár]

Hogy szánjuk el magunkat gyorsan? - No mit tanácsai hát. Melyiket válasszam? Vegyem a vöröset? Csakhogy a vörössel nem hordhatom majd a „fantaisie" kalapom. - Hát tessék a szürkét venni. - Persze, hogy a szürkét veszem. Meg hozzá sokkal célszerűbb is. - Az anyaga nagyszerű. - Én is azt hiszem. Meg, tudja, ez olyan hegyes szürke. Nem olyan közönséges. Habár hát, ami azt illeti, biztos, hogy a szürke nem valami érdekes. - Na igen: nyugodt, egyszerű dolog. - Tudja, hogy én valami egész különöset érzek, ha pirosat látok? Kedves, meleg egy dolog a piros. Vörösben mintha mindig jó melege lenne az embernek, még ha különben fázik is. Ugy-e tudja, hogy értem? - Van benne valami; akkor tessék a pirosat venni, asszonyom. Az még hozzá jól is áll mindenkinek; mert mégis... piros! - Á; csak nem gondolja komolyan? - Már tudniillik, ha, jó szinben van az ember. - Igaz, persze; a piros szinnek megvan az árnyoldala; jó színben kell, hogy legyen hozzá az ember. Épp azért aztán ugy alapjábanvéve biztosabb a szürke. - Hát akkor a szürkét, asszonyom. - Igen. Azt hiszem, jobb. Nem igaz? - Én is nagyon szívesen viselem. - Meg tartós is. Majd diszitem izével... jaj! Csak nem vágta még le?