Egy régi nyár [antikvár]

Részlet a könyvből: A tartós, esőtlen meleg már május végén elkezdődött, szokatlan korán megjött a forró nyár is. Ősidők óta Péter-Pál napján kezdték az aratást, de most már június közepén ősziárpa kereszttel volt teli a határ, s pár nap múlva a búza is úgy megért, hogy a bölcsebb parasztok, akik túltették magukat a szokásokon, annak is nekieresztették a kaszát. Rácz Pál, a bandagazda, amikor vasárnap náluk járt s a második pohár pálinka után megoldódott a nyelve, ugyancsak arra bíztatta Gulyás nagyapát, ne bajlódjanak most a lucernával, vágják le előbb az ősziárpát, hisz olyan érett már, hogy töredezik a feje. - Az árpa feje töredözik, a lucerna mög öregödik - érvelt a nagyapa. - Már kivirágzott! - Épp azért! Hagy járják még pár napig a méhek! - Rácz Pál száján éles, görcsös nevetés szaladt ki s teli lett vele az előszoba, ahol beszélgettek. - Az is haszon, a sok jó méz! - Kivötték már azok abbul, ami nekik köllött. A lucerna nem nyő tovább a szárazságban, lépörzsöli a nap a levelit. Az elhullott árpát mög, fölöszi a liba mög a disznó. - De abbul mi nem részölünk! Csak ami a zsákba kerül! Ez már annyira józan érv volt az árpa mellett, hogy Gulyás Mihály hirtelen nem tudott felelni rá. Megfogta hát az üveget s teliöntötte a poharakat. - Mögtaláljátok a számítástokat, ne félj - mondta aztán. - Ilyen kövér ősziárpánk nem termött még, miúta az eszöm tudom. Pedig már betőtöttem a hatvanat...