Egy szegény ifju története [antikvár]

Már második estét töltöm e nyomoruságos szobában, mélabusan nézek a hideg kandallóba, érzéketlenül hallgatom az egyhangu utcai zajt és a nagy város kellő közepén elhagyottabbnak s a kétségbecséshez közelebb érzem magam, mint a hajótörött, ki egy deszkaszálon hányódik a viharos Oceánon. De nem akarom elvesziteni bátorságomat! Szemébe akarok nézni végzetemnek és nem félek többé kisértetszerü jelenésétől. Bánatos szivemet feltárom egyetlen bizalmasomnak, ki nem sértehet meg szánalmával - a papirosra akarom bizni életemet és élményeimet. Nem fogok gyerekes pontossággal - mindennap irni, de nem hagyok ki semmi lényegeset és igaz leszek. Meg fogom szeretni e naplómat, testvérem, barátom lesz magányomban. Azon kivül második lelkiismeretemként inteni fog, hogy ne legyek semmit, amit kezem szilárd, biztos vonásokkal nem vethetne papirra.