Egy zsugás vallomásai [antikvár]

Első levél Mégis, Doktornő, hogy érezhetném magam egy kibaszott börtönben! Jó, fogházban! Itt ugyan nincs bilincs, nem vagy cellába zárva, sétálhatsz, olvashatsz, dumálhatsz, még zsugáz-hatsz is, de hogy nem lehet kimenni, az nagyon lelombozó. Különben is: mit keresek én itt, a piti csalók, tolvajok, bebaszva gázolok között! Jó, szívózni egyik se mer, azt már az elején lerendeztem, de elhiheti, piszkosul húznék már innen a francba. Hogy hova megyek, ha majd szabadulok? Azt, látja, én is szeretném tudni. Mert az a baj, hogy máshol se sokkal jobb. Hogy odakint is nagy szar az egész, az a legkevesebb. Nem úgy értem, hogy most. Mindig is szar volt. Nekem legalábbis az. Ahogy visszaemlékszem, az oviban még elvoltam valahogy, de az se lehetett egy Hawaii. Jobb tuti nem volt, mint most, amikor már a kiscsoportosokat is sorba állítják. Hiába meime a kölyök amerre jó neki, rásípolnak meg rákiabálnak, hogy gyerünk beállni. Biztos, hogy így volt az én időmben is, mert egyszer csak arra eszméltem, hogy én is kórusban éneklem, hogy mi a helyzet a cirmos cicával meg a bajuszán a vajjal. De magát a családi hátterem érdekli Oké, Doktornő, tőlem kezdhetjük azzal is. A cirmos cicáról például a nővérem jut az eszembe. Az a jelenet, amikor egyszer elkísértem az óvodába, hogy beadja a gyerekét.