Egyedül mindenkivel [antikvár]

Részlet: Géza kitámolygott az ajtón. Künn volt az utcán, forró fejébe mintha beletették volna a nehéz szivét, alig cipelte... lüktetve bódult az agyveleje, elnyütten, nagyon bágyadtan, tudatlanul ment előre, a gyávaság láza kiégette a két szemevilágát, s az embereket nem látta, a szája akarat nélkül mozgott és morgott... - Ugy, mint az apám ... Ment előre, kába észrevétlenséggel, egészen magába merült, emlékezetéből csonkán, ködösen kimeredt a vizit, amin már tul volt, de most izgalmasabban állt előtte az ember, akit fölkeresett és gyáván, tehetetlenül, némán elhagyott. A vastag, izzadós figura egészen odaállt az esze elé, a kopasz nagy feje ragyogott a villamos lámpa alatt, a szemüvege alól kibámult a két dülledt szeme... Géza vonszolódott előre, hazafelé és megszólalt: - Ez a hála? ... Géza megmarkolt agyvelejéből ugy fordult ki a biztos gondolat, mint az anya szorongó méhéből a gyerek...