Egyelőre... [antikvár]

Ajánlásszerű előszó. Az angliai általános sztrájk idején egy szép napon meglátogattam a híres La Mortola-kertet Ventimiglia mellett. Amint ezen a gyönyörű helyen sétáltam, utam egy ismeretlen, alacsonytermetű hölgy mellett vezetett el, aki valami árnyékos beszögellésben ült és olvasott. Az a helyzet, ahogy olvasott, emlékezetembe idézett egy másik, hasonlóképen alacsonytermetű hölgyet, aki mindég igen kedves volt nékem. Olvasás közben jegyzeteket készített egy kis szelet papírra. Észre kellett vennem, milyen figyelmesen elmerült az olvasmányában és kíváncsi voltam, mi lehet az, ami ennyire leköti. De ezt sohasem sikerült megtudnom. Azt sem tudom, ki volt ez a hölgy és soha többé nem is láttam ez életben. Minden valószínűség szerint turista volt, akárcsak jómagam és nyilván tudomása sem volt arról, hogy képzeletemben egyszerre középpontjává válik mindannak a szépségnek, ami itt körülvesz. Már tudniillik részben ő, részben az a hölgy, akinek emlékét bennem felidézte. Aztán folytattam utamat a part felé, ott leültem és amint eltöprengtem mindenféle dolgon, ami Angliában, Itáliában és általában a világon történik, ez az imént fölidézett és élelrehivott emlék összekeveredett a gondolataimmal, majd szinte keretükké vált és ugyanakkor ez az itt elmondandó és csak kissé formába öntött történet egy pillanat alatt kialakult a képzeletemben.