Egyetlen év [antikvár]

Részlet:PEDIG MEGMENTETT ENGEM1883 decembere különösen hideg volt. A pesti bérházak előtt egész éjjel törték a jeget, a körúton várakozó konflislovak pedig ki sem látszódtak a vastag gyapjútakarók alól. Az orrunk majd odafagyott az ablaküveghez, a leheletünk melege pedig megolvasztotta a jégvirágokat, ahogy a húgommal bámultuk az éj sötétjében felcsillanó fényeket. Legalább nyolc karácsonyfát számoltunk meg a szemközti bérház ablakai mögött. Aztán nagy sokára nálunk is megszólalt a csengettyű, és a szalon óriás ajtaja feltárult előttünk.Nekünk volt a legnagyobb karácsonyfánk a világon. Én legalábbis biztos voltam ebben. Az angyalok varázsolták be a szobába, hiszen az ezüst hajszálaik ott csillogtak a tűleve-leken. A fa ágain gyertyák égtek, és a gyanta illata bejárta az egész lakást. Gyönyörű volt. Legszívesebben egész éjjel ott virrasztottam volna alatta.Margit, a húgom is látni akart minden kis díszt, minden meglepetést, ami még az ágak között rejtőzhetett. Kivártuk, amíg a felnőttek a vacsora után elvonultak, ki-ki szivarozni, vagy pletykálkodni, ahogy illett. Akkor Margit így szólt:- Másszunk fel a fotelre! Onnét jobban látunk!