Egymásra találtak [antikvár]

I.A nap, mintha elfáradt volna ott fenn lenni egész nap a magasban, lassan ereszkedett lefelé. A nagy meleg még a délutáni órákban sem szűnt meg. A levegő alig mozgott, a fák árnyékai hatalmasra nőttek. A hegyek között, mint valami elképzelhetetlen óriáskígyó, tekerőzött a poros országút. A kanyarban egy lovas tűnt fel. Látszott a lovon, hogy már fáradt lehet. Hisz nem csak a megtett mérföldek miatt, de az utason kívül még két nagy csomagot is vett a hátán. A tűző nap, a hosszú út kimerítette a lovat és a lovast egyaránt, de mind a kettő igazán megállta a helyét.Ha valaki közelről figyelte volna őket, láthatta, hogy egy csinos lány ül a hatalmas állat hátán. A fekete lovaglóruha és a széles fekete kalap szürkére változott az út porától. Pedig ezen a vidéken igen gyakori az eső és a pára, az utóbbi időben azonban elmarad a megszokott permet. Igen ezen a vidéken. Ez a vidék elég gyéren lakott terület. Skóciás északi része túl a coledoniai csatornán, ahol a magas hegyek, sűrű erdők vannak, s ritkán egy-egy kis városka is.A csinos kis lovast Jennifer Howardnak hívják, és a napokban töltötte be a huszadik életévét. Megállt, hogy tájékozódjon. Körülnézett. Keresett egy ismerős hegycsúcsot, egy ismerős útkereszteződést, egy házat, egy akármit, ami megnyugtatná, hogy már közel az otthon. Keresett, de nem talált. Minden új volt előtte, mintha soha nem járt volna még erre. Pedig Régen járt már ezen a tájon. Tizenkét éve annak, hogy áthajózott Franciaországba, és azóta egyszer sem volt itthon. Bizony régen volt és most nehéz ráismerni a környékre, ahol talán nem is járt. De Jennifer nem ijedt meg egy kis nehézségtől. Sőt talán éppen ezt akarta. Készült erre az útra ési