Egyszer volt... I-II. [antikvár]

Részlet: A déli nap perzselte az állomás előtti, simára taposott tért. Álmosan bólogatott a vén szürke a sárga postaszekér előtt, mely a városkából minden vonathoz kidöcögött a vasútra. Néhány fogadói kocsi is - barnásszürke szinüek, a kerekek tele rászáradt városi anyaggal - zörögve jöttek a poros fasoron, amelynek túlsó végén két rideg, vörös torony fúrta keresztes csúcsát a sötétkék júliusi égbe. Már jelezte a tomphahangú harangütés, hogy a vonat elhagyta a szomszédos állomást... A főnök fölvette a vörös sapkát, a kaszirnő letörölte a port a buffet üvegborítóiról és két levélhordó tolta a podgyász-talyigát a csikorgó kacsion. - Megint nem jön egy kutya sem - mormogta a vendéglős, a szállói kocsikat vizsgálva a váróterem ablakából. - Minek is tartjuk a sört hidegen, ha senki sem issza? A kisasszony komoly képpel bólintott s elhessegette a legyeket egy halom régi, elszáradt ostyáról.