Éhes vagyok [antikvár]

Részlet a könyvből: Éhes vagyok... Ezzel kezdődik tudatos életem. Első emlékezésem ez: éhes vagyok... Addig a boldog öntudatlanban szunnyadtam, még egyre mintegy az anyaöl sötét melegében, az egyetlen szeretet szent védelme alatt. És aztán kiszakított onnan az eleven élet, éreztem: éhes vagyok... és fölébredtem. Akkoriban még egyedül laktunk a Gartenstrassen, a stettini pályaudvarnál, a szegénynegyedben, Észak-Berlin nagy üzletnegyede, az Invalidenstrasse közelében. Két uccai szobánk mindhárom ablaka fönn, a negyedik emeleten a stettini pályaudvar sinpárjaira nézett, sinekre, váltókra, őrházakra, hidakra és kocsiszínek tetőire. Itt mindig lárma volt, gőz sziszegett, sípok rikoltottak, éjjel-nappal. Anyám gyakran hordott nedves kendőt a homloka körül, mindig fájt a szegény feje. Ő az uccai szobák egyikében aludt. Én hugommal és öcsémmel a hátsó harmadik szobában, a konyha mellett. Akkoriban még jól ment sorunk. Anyánk anyja meghalt volt és anyánknak egy kis örökségrészt kellett kézhez kapnia, nem volt végrendelet, amely kitagadta volna ebből, mint később atyjának utolsó akarata. Ebből éldegéltünk ebben a szerény kényelemben.