Éji lepke [antikvár]

Részlet: A lepidopterológus a zugligeti végállomáson leszállt a villamosról. Langyos októberi éjszaka volt, olyan, amilyenért napok óta fohászkodott magában: odafent tiszta csillagos ég, idelent növényi rothadástól balzsamos csend, melyet nem zavar semmi. Az a néhány utas, aki vele együtt idáig jött, elszállingózott a völgy felé, ahol egyszerű emberek laknak, vagy átballagott a pálya fölött ívelő hídon, az elöregedett üdülő és az új szanatórium irányában. A távolból morajlott a város; a fák sötét koronái mögött Budapest fényei rezegtek. Valahol kutya ugatott. Az erdő némán és feketén terült el a hegyoldalon. Iphigenia, mondta magában, s amíg néhány percig várt a félhomályban a sínek mellett, szíve hevesen dobbant, mint az ifjúé, aki találkára megy kedveséhez. Nevét a külföldi szakkörök is ismerték. Nemrég keltett feltűnést úttörő jelentőségű tanulmánya «a parthenogenesis egyes jelenségeiről», s ebben a szűz nemzés izgató talányát rendkívül alapos, eredeti megfigyelések nyomán magyarázta. Cikkek jelentek meg róla a Wiener Entomologische Monatsschrift-ben, az Insect Life-ban, a Revue entomologique-ban és a gyönyörűen illusztrált Papilio-ban. A zürichi Magazin für die Liebhaber der Entomologie egyik legutóbbi száma az arcképét is közölte: derűsen nyílt tekintet, nyugodt homlok, gyérülő haj, szürke kis bajusz, kíváncsian előreugró áll, s a száj szögletében bujkáló, elégedett mosoly. Mint a Természettudományi Társulat rendes tagja, tavaly részt vett a lipcsei kongresszuson és több értékes baráti összeköttetésre tett szert nyájas modorával. Vézna kis alakja, lelkes érdeklődése, mozgékonysága és szerénysége rokonszenvet keltett általában mindenütt, ahol megismerték. De kevesen vették észre, hogy az emberek nem érdeklik.