Éjjel-nappal éjjel-nappal [antikvár]

Részlet: - Mi ez? - kérdezi Varja. Mezencev a homlokát ráncolja és olyan megfontoltan mondja, mintha a glukozét, terpentint vagy a kollódiumot kellene megmagyaráznia: - Azt hiszem, petúnia. Varja nevet. Pedig semmi nevetnivaló sincs ezen a csinos, berakott ruhájú petunián. Ha mindenáron nevetni kell, akkor inkább az árvácskákon: a munkásegyetem diáklányain, akik a „terpentin"-ről, „glukozé"-ről tanulnak, alig hinné az ember, hogy szárbaszökkenő virágok. De Varja a petuniákon nevet. Vagy talán nem is a petuniákon? Talán Mezenceven? - Pet-uniák... Hiszen ezek a te virágaid, Petka: Petka petuniái... Mezencev rosszalólag vállat von. - Semmi tréfásat nem találok ezen. Egy név. Akár Barbara. De ti itt igazán furcsa szavakat használtok. Tegnap azt kérdi tőlem Surka: - Mondd, a Varja - az a te „droljád"? - Hirtelen nem is értettem, miről van szó. Nálunk azt mondják „babád". Drolja!...Ez furcsa. Varja már nem nevet. Egyszerre elgondolkodóvá lett és elnéz Mezencev mellett. Talán a petúniákra? Tarkaságukban hogyan ragyognak. Az az utálatos Surka! Minek annak mindent tudni?... Egyébként nem is fontos, éppen csak megkérdezte... De hát mi „fontos"? A rezedát észre sem lehet venni, de milyen illata van és - igen, a dohány - egészen beleszédül az ember... Varja halkan kérdezi: - Mit feleltél neki?