Elbeszélések [antikvár]

Részlet a kötetből: A MOLNÁR-LEÁNY. Nagy Magyarországban sok szép vidéket találunk. A Kárpátok égbenyúló csúcsai, a dicső folyó, mely Buda mellett áthalad, a Balaton, melynek környékét koszorús költőnk megénekelte, még a külföldit is bámulatra ragadhatják: de ki kedves vidéket keres, melyben az ember magát otthonosan érezheti: menjen Sajógátra, álljon meg a lelkész háza előtt, s tekintsen körül. A Sajó épen a ház előtt kanyarodik nyugat felé, úgy, hogy a folyó mentében épült falunak egy része meglátszik; s a túlsó parton a zöld rónaság, melynek ős erdejéből csak itt-ott egyes százados tölgyek s néhány facsoportozat maradtak meg, távolban kék hegyek, s elválva a többiektől a tokaji csúcs: oly egészszé olvadnak össze, melyet minél többször látunk, annál inkább szeretnünk kell. A paplak nem különbözik semmiben a falu vagyonosabb gazdáinak házaitól; egyszerű az, mint a templom, melynek korát sem felirás, sem az építési rendszer, hanem csak a néhány melléje ültetett százados hárs hirdeti; de a venyige, mely gondosan felnövelve a ház falát födeléig eltakarja, úgy, hogy levelei között csak az ablakok látszanak ki, s a zöld ágak, melyek a templom fedelén, mintha azt védenék, árnyúlnak, különös bájt vonnak az épületek körül: mintha a természet a remény legszebb zöldjével akarta volna felékesíteni a helyet, hol e falu lakói nehéz napokban vigasztalást keresnek. Épen a templom előtt áll a komp, melyen a falu lakosai a Sajón túl fekvő szántóföldeikre járnak; a tulsó partról a nagy malomnak kopogása hangzik át.