Elbeszélések [antikvár]

A nagyasszonynak hetvenedik születésnapjára az egész atyafiság összegyűlt a régi tornáczos udvarházban. Ez pedig nem afféle nemesi kúria volt. Az alföldi nagy parasztvárosok jómódú gazdáinak fehérre meszelt, cserepes tetejű, földszintes, a tágas portán mélyen benyúló családi fészke nem sok rokonságot tartott a falusi nemesek kurta méltóságú rezidencziáival. Tisztességgel, munkával szerzett vagyon képe mindenütt; az udvaron kazlak, asztagok; a teheneknek korláttal elkerített nyári pihenője; egy-két csikó ugrándozik a hátsó gyepes réten, a lompos szőrű komondor meg a büszke kakas módos tyúkjai közt okvetetlenkedik. A zsindelyes állás alá a messzeterjedő atyafiság kocsijai voltak betolva. Akad köztük ekhós szekér is, mely megkülönböztető nevezetet a gyékényboritótól kapta, hogy netalántán eső esetén megóvassanak a benn ülők, nemkülönben alkalmatos lévén az alföldi nap forró sugarai ellenében is. Akad aztán könnyű jukker-kocsi, nagy, méltóságos landauer, apró kis szeles gigg, mindmegannyi bizonyitékául annak, hogy a szorgalmatos Bajsay-család emberséges keze munkájából a társadalmi osztályok számottevő, magasabb grádusaira is fölemelkedett, a nélkül, hogy megtagadná az alapot, - szóval a nélkül, hogy a takaros, hetyke jukker-kocsi röstellené a döczögős, gyékényes, patriarkális ekhósszekér társaságát...