Elbeszélések [antikvár]

Részlet: Utolsó szikrák Sohasem voltam ugy megelégedve tanuló koromban lakással, mint avval, melyről szó van. A szoba ugyan diákosan egyszerű volt; de nyájas, tiszta. Meg egy pár virágcserép is diszlett az ablakon, valami növényárvákkal, melyek mindegyre iparkodtak bimbót, virágot, illatot produkálni; de sohasem sikerült nekik a magas fővárosi házfalak között. Azonkívül csönd, tökéletes csönd vett körül, mely - amint bevonultam a lakásba - azonnal megmártotta a lelkemet otthonos melegségben. A legkülönösebb, hogy a házi gazdámnak három apró nebulója is volt; mégsem hangzott a szobámban csetepaté. Meg is szólitottam a házi asszonyt. - Miféle irral keni a gyerekeket, hogy meg sem mukkannak naphosszat? - Egyszer szépszó-olajjal, másszor friss mogyorófazsirral, - felelt az asszony mosolyogva, - mert rá volt irva szelid édes anyaarczára, hogy csak az első orvossághoz szokott folyamodni.