Elefánt a porcelánboltban [antikvár]

Előszó Azt szokták mondani, amit magyarázni kell, az már egy kicsit szagzik, a jó írás, a jó vers megmagyarázza saját magát. Ha ezt nem teszi, akkor az nem is jó. Ezzel én egyet is értek. Ugyanakkor csak nem mindennapi dolog, ha egy elefánt feltűnik a porcelánboltban. Ezt mégiscsak meg kell magyarázni. Hogyan is van az, hogy egy ember, aki elkezdi az életét mint gépkocsi rakodó, később darukezelő, majd vízvezetékszerelő szakmunkássá műveli ki magát azért, hogy 25 éves korára bűnügyi nyomozó lehessen. 27 évet „tapos" le ebben a nem éppen nyugodt szakmában. Aztán jön az életmód szövődménye, az infarktus, meg a társai. így éri emberünket a nyugdíj. Az a nyugdíj, amelyről azt mondják, megélni, családot eltartani alig, vagy egyáltalán nem lehet belőle. Ezért következik az autodidakta átképzés, beveti magát az üzleti világba, és 6 éven keresztül a kamionok világában építi ki az új szakmai egzisztenciáját. Emberünk közben rájön, hogy mennyi szépet mulasztott, miközben a törvény szigorú őreként akarta a világot megváltani, jobbá és igazságosabbá tenni. Rájött, hogy hit nélkül milyen nehéz és száraz az élet, hiába a rohanás, ha nem vezet sehová. Életét lelassította, vén őszülő fejjel zenét tanult, kántorságig vitte, és nem restellt napi 300-400 oldalt olvasgatni régi és ma élő okos emberek tollából. Aztán egy napon ez az ember olyasmit érzett, ho^y amit eddig ismeretben és tapasztalatban bevett, az bizony kikívánkozik. Es elkezdett irkálni versben, prózában egyaránt. Elkezdett irkálni politikáról, közben soha nem volt politikus. ír a teológiáról, pedig nem teológus és nem pap. ír a társadalom-szociológiáról, holott nem szociológus. Filozófiai kérdéseket feszeget, annak ellenére, hogy nem filozófus. Verseket ír, holott nem költő. Hát ezért lett ő egy elefánt. Forgolódik, és sok minden lever, sok mindent nem tisztel. Ugyan gondolt arra, hogy egy kicsit finomabbnak kellene lenni, de akkor már nem az a természetes elefánt lesz, hanem egy idomított fajta. Amolyan cirkuszba való. Szebb, aranyporral behintett, brokáttal leterített és felnyergelt. A mi elefántunk azonban konzervatív típusú, inkább vállalja, hogy kissé otrombának minősítsék, de szeretne az maradni, aki eredetileg volt. Szeretne mindent egyben látni, nem akar sem nagyobbnak, sem okosabbnak látszani, mint amilyen. Érzi, hogy jól tud tájékozódni az őserdőben, és szeretné, ha a többi elefánt néha figyelne az intéseire. Még a tanultabb elefántok is. Igaz, ezek a tanultabb elefántok igen fontoskodók szoktak lenni, azt hiszik, hogy ők tévedhetetlenek, csak egyetlen ösvény van az őserdőben, az amin éppen ők