Élet és halál Sanghajban [antikvár]

1. Boszorkányüldözés A MÚLT IMMÁR ÖRÖKRE VELEM MARAD, és én mindenre tisztán emlékezem. Ha visszatekintek az időben, régi sanghaji házam dolgozószobáját látom, 1966 júliusának forró nyári éjszakáján. A lányom a hálószobájában alszik, a szolgák is visszavonultak már a szállásukra, egymagam ülök a dolgozószobában. Mintha most is hallanám a mennyezeti ventilátor halk zúgását, és látom a hőségtől lankadt fehér szegfűket a fehér Csien Lung-vázában az íróasztalomon. Szemem előtt a könyvespolcok végig a falak mentén tele angol és kínai könyvekkel. Az ellenzős olvasólámpa homályban hagyja a szoba felét, de a piros selyembrokát párnák a fehér Keverőn a sötétből is előragyognak. Egy angol barátom, sanghaji házunk gyakori vendége, azt mondta egyszer: 'a kényelem és az elegancia bázisa ez itt, a város sivárságának kellős közepén'. Pedig a házam nem volt palota, nyugati szemmel nézve igencsak szerény hajléknak tűnhetett. De nem sajnáL tam rá az időt és a fantáziát, hogy igazi otthont varázsoljak belőle, békés kikötőt a lányomnak és magamnak, hogy továbbra is ízléses környezetben élhessünk, miközben a városon úrrá lett a proletár realizmus. Nem sok magánember engedhette meg magának, hogy úgy éljen, mint mi, tizenhét évvel azután, hogy a Kommunista Párt győzött Kínában. A tízmilliós városban talán egy-két tucatnyi család őrizte meg a régi életformáját: megtarthatták a házukat meg a cselédeiket. A párt nem írta elő az embereknek, hogy hogyan éljenek. 1949-ben, amikor a kommunista hadsereg elfoglalta Sanghajt, megtiltották, hogy elbocsássuk az alkalmazottakat, nehogy súlyosbítsuk a munkanélküli- 8