Életadó föld [antikvár]

1 A mélly csöndben lassan közeledett a borongó, felhős reggel. Róla kukorékoltak a még alvó távoli falvak kakasai. I Azután sokáig egyetlen hang sem szakította meg a mozdu-[latlan némaságot, amíg az első napsugár a sötétségen át-I törve végig nem futott a harmatos, szinte ringó rónán. Elérkezett az aratás ideje. A béresek szorgos keze alatt szemlátomást haladt a munka. Ahol tegnap még széíes szőnyegként zöldéit a lóhere, ma már szabadon legelésztek a lovak, tehenek, borjak és nem messze tőlük a száraz tarackfűvel, mohával táplált pás^^tortüzek körül gyermekek táncoltak. Kevéssel délidö előtt a kolompcsengéssel összeolvadt a juhok szüntelen bégetése; az állatokat az itatónál lévő karámba hajtották, hogy megnyírják őket. A juhok a karám sarkaiba verődtek, végigrohantak a kerítés mellett, aztán )t-hat munkásnő megfogta, a juhászok segítségével földre-:erítette őket, lábukat összekötözte és nyírta puha, sűrű gyapjúkat. A juhok enyhén reszkettek az olló alatt. A bárányok anyjuk mögé bújtak és semmiképpen sem akartak odaadni meleg bundácskájukat. A kerítés mögül hangok hallatszottak. — Fogd meg ezt a kövéret! Ez aztán a legényl A juhval nem bír, de szoknya után futni, azt tud — tréfálkoztak a leányok. Egy erős kos magával hurcolta a szarvaiba kapaszkodó hosszú, vattázo'tt kabátos kis bojtárt. A gyereknek nem volt annyi ereje, hogy megállítsa az állatot, végül is eleresztette és hasravágódott. A leányok hahotázva futottak a kos után, arra a régi babonára gondolva, hogy aki nyírás idején először fog el kost, az még azon az őszön férjhez megy.