Életem [antikvár]

Részlet a könyvből : "Félhomályos, szűk szoba ablakának tövében, a padlón fekszik apám. Fehér, és szokatlanul hosszú ing van rajta; mezítelen lábának ujjait furcsán széttárja, mellén békésen nyugvó kedves kezének ujjai görbék; huncut szemét szorosan eltakarja a rézpénz fekete korongja, jóságos arca most sötét, gonoszul vicsorító fogsora elrémít. Anyám félig meztelenül, piros szoknyában térdel és apám hosszú, lágy haját a homlokából hátra, tarkójára simítja azzal a fekete fésűcskével, amellyel én úgy szerettem a görögdinnye héját fűrészelgetni; anyám egyre csak beszél valamiről fojtott, rekedtes hangon, fekete szeme duzzadt és szinte szétfolyni látszik, amint kövér könnycseppeket ereszt. Engem kezemnél fogva tart nagyanyám, - feje széles és kerek, szeme tág, orra furcsán nagy és laza; ő egészben véve fekete, puha és roppant érdekes. Ugyancsak sírdogál, de közben sok-sok szeretettel duruzsol anyám fülébe, egész testében reszket, majd odébb vonszol engem, apámhoz taszigál; én ellenkezem, mögéje bújok: félek, rosszul érzem magam. Eddig még sohasem láttam felnőtteket sírni és nem értettem a szavakat, amelyeket nagyanyám nem is egyszer ismételt: - Búcsúzz el csak apuskától, sosem látod többé, kedveském, mert meghalt - idő előtt, nagyon-nagyon hamar ... Én súlyos beteg voltam, éppen akkor keltem fel az ágyból. Betegségem idején, - erre pontosan emlékszem - apám vígan játszogatott velem, aztán egyszerre elmaradt és nagyanyám, ez a különös lény váltotta fel."