Életem avagy hogyan válunk (h)őssé [antikvár]

Előszó A könyv szerzője mindkét ágon jelentős felmenőkkel rendelkező (nagy)polgári családban született 1936-ban. Az élet súlyos és egyre szaporodó nehézségeit, családi tragédiáit hallatlan akaraterővel, a művészetbe vetett hitével sikerült leküzdenie. Gyermekként átélője a világháborúnak, a holocaustnak (melyben a család tagjainak jelentős része odaveszett), a zsidókat ért jogfosztásoknak, a kommunista diktatúrának, szülei börtönbe kerülésének, majd előbb sikertelen, később sikeres külföldre távozásának („disz-szidálásának"). Ám - a kézirat tanúsága szerint - szakmai pályáját nem csak a családi örökség (a család nőtagjainak különös érzékenysége a művészetek iránt), nem is csak a holocaust családot ért tragikus következményei határozták meg, hanem az 1945 utáni jogkorlátozó és jogsértő intézkedések, a még maradék tulajdon (többek között a híres parkettagyár) államosítása, elvesztése, továbbá a polgári származásúak elé tornyosuló társadalmi korlátok is. Fontos szerepet játszott életében az üknagyapa, Jánosi Engel Adolf Alis meinem Leben címmel fennmaradt írása, a későbbi nemzedékek számára is követendő utat, morált és magatartást magában foglaló, sugalló szigorú ősi törvények összefoglalása, amelynek szellemiségét követve éltek a szülők, a nagyszülők, és amely-lyel Stein Anna, a fiatal lány, majd az ifjú hölgy egyre inkább szembekerült. Öntudatra ébredésétől (a családi normák szerint el nem fogadhatóan) ő művész akart lenni, a család ősi törvénye szerint viszont a család tagjainak feladata a vagyon gyarapítása, a társadalmi életben való aktív részvétel, a nőké pedig a humán műveltség alapjainak elsajátítása, ám nem az alkotóművésszé válás. A könyv jól érzékelteti, hogy az elhatározását makacsul megvalósítani akaró ifjú egyre több korláttal találta szemben magát. Hiába tett sikeres felvételi vizsgát a művészeti gimnáziumba, hiába tanulmányozta négy éven át a klasszikus rajzolás fortélyait, hiába olvasta el művészeti könyvek sokaságát, hiába tett sikeres felvételi vizsgát a Képzőművészeti Főiskolára, ahol olyan kiválóságokkal, mint például Kondor Béla, jött létre sok tanulsággal járó kapcsolata, ám mindezek ellenére művésszé válásának útjába állt a történelem. Az 1956-os forradalom idején főiskolás, őt is megérinti a szabadság felcsillanó lehetősége, ő is ott vonul a főváros utcáin a tüntetőkkel, ő is tanúja a forradalom leverésének és a megtorlásoknak. Utóbbi hatására 1956. november 30-án elhagyja az országot. Bécsen át útja a művészetek fellegvárába, Párizsba vezet. Megérkezésétől, 1957-től kezdve szakmai pályáját franciaországi kapcsolatok és hatások határozzák meg.