Életem Erdélyben I. [antikvár]

Néhány szó az Olvasóhoz! Minden könyvet a történelem is irat, de az önéletírás különösen az a műfaj, mely akarva-akaratlanul a Históriához kapcsolódik. Évtizedekkel ezelőtt születésemmel kezdtem önéletrajzomat. Egy-egy részlet meg is jelent, de ekkor olyan falakba ütköztem, melyek reménytelenné tették az egész vállalkozást. Hamar rájöttem, csak töredékét írhatom mindannak, amit átéltem, s azt is olyan megvilágításban, mely nem felfedte, hanem eltakarta volna az általam felfedezett igazságokat, hazug könyvet nem akartam ími. Mivel azt kellett volna megímom, hogyan lettünk mi, erdélyi magyarok hamis eszmék és törekvések megtévesztett és meghurcolt áldozatai, az egész vállalkozás reménytelennek tűnt számomra több évtizeden keresztül. Mióta eszemet tudom, felismertem: valami nincs rendben ezen a világon. Bennem is kivirágzott a hit, mint minden emberben, aki valami jót kíván tenni ezen a földön, hogy lehetne ez másként is! Hát ezt a bennünk rejlő hitet és jószándékot használták, manipulálták az eszme-kufárok, az emberi jóra való törekvések mindenkori vámszedő politikusai. Keserves, a huszadik századi ember tanulságos történetének voham szemtanúja, mely születésem előtt kezdődött és tart mind a mai napig, újból és újból ismétlődve szedi áldozatait azon a tájon, melyet Erdélynek hívnak. Egy ilyen könyv megírásának akadályai elhárultak, mert már nem kell reszketni, hogy az állampárti diktatúra fogdmegjei mikor tömek ránk titkos kéziratok után kutatva. ími tehát lehet bánnit, de annál nehezebbé vált az ilyen igényű művek kiadása. Most nem cenzúra okokból, hanem az egyre szűkülő anyagi és kiadási viszonyok miatt. Csak kivételezettek számára nyíijtott alapítványi támogatás vagy áldozatkész nagy pénzű magánosok szponzorálása teszi lehetővé nagyobb lélegzetű könyvek megjelentetését. Egyikkel sem rendelkezem. Ezért visszatérek egy olyan