Életre választott [antikvár]

Emlékeim romjai érintetlenül hevertek éveken át. Eltakarták őket új és új események, de ezek a romok nem akartak meghalni. Az élet lehelete volt bennük - egészen a legmélyebb rétegekig. Emlékeim romjai lélegzettek és sóhajoztak, részeivé lettek az új, modern társadalomnak és azok is maradtak mindig. Részt kérnek a mából - örömeivel és gondjaival - és részeivé lesznek a holnapnak, a maga most még fátyolfedte, rejtett eseményeivel. Meg akarnak maradni az élet részeként, hogy hallják, értékeljék és elismerjék őket és örökké éljenek! De miért akarnak részt venni a jelenben? Miért nem lepi be őket a galagonya, a tövis és a tavaszi virágzás? Mert én élek, és mindig élni fogok, bennem pedig megszámlálhatatlan milliók élnek, akiknek lelke soha meg nem hal, akik éltek, szerettek, reméltek, féltek és reszkettek, mint én magam is magamért, rokonaimért és barátaimért. Testüket semmibe vették, vérük értéktelen víz, érzelmeik és fájdalmaik füstté és hamuvá lettek. Jöjjenek, Olvasóim, segítsenek a romokat kiásni, hogy felkutassuk élő leheletük titkát és megértsük, hogy van joguk élni. Azután használjuk fel, amikre ezek között a romok között rátaláltunk.