Életünket és vérünket! [antikvár]

A SÁGHVÁRI KASTÉLY.Az országúton négyes fogatú, ócska hintó döcög, nagyokat zökkenve a hepehupás, vízmosta talajon. A kifáradt lovak alig bírják vonszolni az óriási rugókon himbálódzó roppant alkotmányt, amit történetünk idejében, Mária Terézia királynő uralkodása alatt, úri utazóhintónak neveztek.A bakon a vedlett uniformisba bujtatott, bajusztalan kocsis szakadtig püföli a sovány gebéket, mellette pedig egy hórihorgas, vén inas szunyókál.Benn a hintóban a színehagyott párnákon egy negyvenöt-ötven évesnek látszó, igen előkelő külsejű úriember ül. Arca tősgyökeres magyar kifejezésű ugyan, de idegen szabású acélszürke kabátja, hófehérre porozott hajzata és leborotvált bajusza azonnal elárulják a bécsi udvari légkörben élő magyar főurat.Vonásait szépnek, nemesnek lehetne mondani, ha szemeinek nem volna oly bántó, sötét kifejezése, ridegen felvetett keskeny ajkai pedig szilárd eltökéltségre, de egyúttal határtalan, mindent feláldozó önzésre is mutatnak.Mellette a szögletbe húzódva vézna, csenevésztermetű fia támaszkodott a párnákhoz. Szemeit lehunyva, aludni látszott, de azért átlátszó, sovány kezei erőteljes szorítással tartották fájós térdei közé fektetett mankóját.Őméltósága: Sághvári Ottó, udvari tanácsos és aranysarkantyús vitéz ásítozva nyúlt gazdagon hímzett selyemfrakk zsebébe, arany burnótszelencéje után és únottan szippantotta fel a sárga spanyol burnótot, azután lassan, elgondolkozva veregette le hosszú ujjaival a virágos mellényére és csipkés ingelejére hullott burnótszemeket, miközben alvó fia felé pillantott.Komor tekintete erre még szigorúbb lett.