Életunt ember/Urambátyám és én/Adomák [antikvár]

Kedves barátom ! Ha a Tisza borrá változnék: rövid idő alatt meginnák az emberek, és csak neve maradna meg az emlékezetben; a magyar népben azonban van valami csudálatos szesz, mely megmenti a világ torkosainak falánkságától, és még nem találkozott olyan étvágy, mely a megízlelés első fokozatán túl haladhatott volna. Sokan, még önvéreink is, rövid észszel a csudák titkában keresték annyi vész közötti fönmaradásunknak okát; pedig azon titok: népünknek az egyszerűség erkölcséhez való állhatatossága, mely nem engedi, hogy a mammonért szolga kivánjon lenni, továbbá a kegyeletes ragaszkodás őseink földjéhez, honnét nem áhítozik kaliforniai vándorlásokra, a multhoz való hűség, hogy azt példátlan szivóssággal védeni képes, - a lelkesülés, melylyel a legutolsó bojtár is dicsekedve vallja magát magyarnak, a keleti ragyogó képes beszéd, melyből az iró is, mint eredeti forásból merit, és a tudós nem a népnek: hanem a nép ajkáról bizonyit; ezeknek összege a mi eddigi létezésünknek és jövendőnknek titka.