Elindultak tizenhárman [antikvár]

Részlet a regényből: "...A hajdani bányatiszt, most orgonista és könyvvezető, Adam Salomon Dopp, csöndesen és eltöprengve fektette vissza doktor Kingo nagy zsoltároskönyvét az írópolcra. Hát igen, új nap kezdődik a taposómalomban megint! Most már negyedik éve, hogy ebben a piszkos lyukban kénytelen dolgozni, mint könyvvezető és írnok. Mint a bányaellátással megbízott Lauritzsohn alkalmazottja. Ha valaha valaki megérdemelte az akasztófát a világon, akkor elsősorban ez a gyalázatos csaló, ez a Lauritzsohn, de mondjátok meg, felakasztják-e valaha is a nagy tolvajokat? Dopp torzképet vágott, félretolta az állát. Aztán cérnavékonyra kipödört bajszát kezdte rágni, megvetően csapta le a frissen faragott lúdtollat, hogy csak úgy fröcskölte a tintát a poros levelek meg gabonaminták közé, sietve felmászott egy magas, háromlábú zsámolyra és felcsavarta reszkető ujjakkal a rozsdás láncon függő olajlámpa pislogó lángját. Aztán összeszedte magát s nekifogott az utált munkának. Fogta az egyik hatalmas fóliánst, csak úgy kapásra felnyitotta és belenézett. Tapogatózva megkereste az írópolcon az imént félredobott lúdtollat, belemártotta a tintatartóba, gépiesen letörölgette a tartó szélén a fölösleges tintát és írni kezdett."