Elmár testvér utolsó útja [antikvár]

Részlet a kötetből: "Elmár testvér utolsó útja. Az északamerikai préri havas mezőin feküdt a kis missziós állomás, ahol Páter Odiló és Elmár testvér lakott. Napok óta oly irtózatos hevességgel dühöngött a vihar, hogy a két barát alig juthatott el a kicsi kápolnához, amely nem messzire feküdt. A farepedéseken át zavartalanul süvített be a jeges szél a templomocskába és nem egyszer még az örökmécset is eloltotta. A reggeli misén még Elmár testvér ministrált a páternek, kínosan vonszolva magát az oltárhoz. Már hosszabb ideje szenved tüdöbajban, de maga sem igen hitt ebben. Mikor azonban az istentisztelet után, most már 14-szer két nap alatt, meg akarta gyújtani az örökmécsest, hangtalanul összerogyott. A páter néhány csepp pálinkát csepegtetett szájába és meggyújtotta a kis mécsest... Elmár testvérnek azonban már csak annyi ereje volt, hogy elvonszolhatta magát a missziósházba, ahol eszméletlenül rogyott kemény fekhelyére. Félrebeszélt, lélegzete akadozott, pulzusa hevesen lüktetett. P. Odiló elhatározta, hogy a haldoklónak feladja az utolsó kenetet Azután a páter, aki szőkehajú, és szőkeszakálú ember volt, férfikorának delelőjén, leült beteg testvére ágya mellé és úgy ápolta, hogy még az édesanya sem ápolhatná gyengédebben gyermekét. A beteg pedig, fel-felriadt kuszált lázálmaiból, amelyekben folyton egy kis lángocskáról beszélt, amely folyton elaludt és hiába gyujtotta meg ismét."