Elmondó [antikvár]

Annyi csoda van! És mi bennük élünk, de persze nem vesszük észre. Valami megadó valóságérzet kéne. Valami belső béke. Csoda - idebent. És az mindig késik. Vagy nem is villan fel Vagy csak késve. Már későn. Olyan szép - szeretni az életet. Ugye? Mindenki másképp szereti... Egymást is könnyebb szeretni, mint a csodákat. Pedig az élet - csoda. Madarak élnek és énekelnek, pedig senki nem tanította őket erre. így születnek. Fütyülnek, trilláznak, díszelegnek, pompáznak színes tollasan, pedig senki nem festi őket. Nincs műszakjuk. Nincs nyolc óra munka. Azt csinálják, amihez kedvük van. Ami az életük: bogarat fognak, fészket raknak, költenek, repülnek és közben énekelnek. Nem nekünk. Maguknak. A madaraknak kedvük van a saját életükhöz. Pedig csodát csinálnak. Hogy ezt miért nem tanulhatja meg a természet koronája, az ember, nem tudom. De szomorú. Vagy pont azért, mert a teremtés koronája'? Nem tudom. Deákkor mitől koronája? Miért nem a madarak azok? Hát a madarak még repülni is tudnak maguktól! Gép nélkül Azt is tőlük tanultuk. Nesze, természet koronája.