Elnémult harangok [antikvár]

A kölni Studentenheim ősrégi olcsó diákfogadó ó-német éttermében két magyar fiu fogyasztotta a fekete árpalevet egy őszi estén. A magasabbik és feketébbik Simándy Pál volt; az alacsonyabbik, egy kékszemü, egérszürke haju, tömzsi, joviális képü legény, Puskás Gábor. Mind a kettő erdélyi református teológus, Simándy hunyadmegyei, Puskás háromszéki. S miután Nagy-Enyed gazdag emlőin fölnevelkedtek, most stippendiummal Utrechtbe mentek, teológiai tanulmányaikat tökéletesiteni. Simándy, magas kidudorodott homlokával, nagy kemény nézésü, sötét szempilláktól beárnyékolt fekete szemeivel, vastag nyakával és széles mellével ezt a gondolatot ébresztette a szemlélőben: Még az a fal se szeretnék lenni, a melynek ez a bika a fejével nekitámad. Puskás, a kinek folyton járt a szája, olyan benyomást tett mellette, mint a komor bikát körülcsaholó kis szürke kutya.