Élni akarok [antikvár]

Egy nap elaludt benne az egyik sátán és fölkelt a másik. Ez gyakran meg szokott történni. A sátánoknak sincs könnyű dolguk. Esztendők tellenek el, mire új bűnt sarcolnak ki egy lélekből. Kemény talaj az emberi lélek. Nehéz felszántani. S ezer elvetett bűn közül alig kel ki egy bűn az emberi lélekben. Az élet tele van bűnökkel és mégis kevés a bűnös ember. Egy bűn is sok egy életre. A bűn a lélek legsúlyosabb gyümölcse. Emberi tiltakozások és jajgatások közt jön a világra s alig lehet elviselni. De szabadulni tőle még nehezebb. Egyre nő s az ember csaknem leroskad súlya alatt. Viszi, elejti s jajgatva hordozza tovább. Szolgálja, táplálja, neki keres s neki él. A pokol diadalkönyvében égő betűkkel jegyeznek fel minden új bűnt. Nagy dolog, a pokol nagy győzelme a bűn. Pillanatnyi siker az örök isteni hatalom fölött. Torral ülik meg az alvilági lakomán, amikor a győzelmet arató, szolgálattevő ördög a győzelem hírével visszatér. Aztán elnyúlik az asztal alatt és jóllakott mámorba merül. Arrivált ördög lesz belőle. De nyomban elindul helyette egy másik. Pihent, új ördög. Hátára dobja izzó csákányát, tarsolyát megtölti bűnökkel. Szántja, hasítja a szegény lelket s teli marokkal hinti beléje magvait. Nehéz munka ez. Mert minden bűn után bánat borul a lélekre, mint érces védőpáncél. De a csákány mégis csattog s a sátán fel-felkiált az égre káromló szavakat. A hatalmas Isten pedig csak mosolyog, vár és figyel odafönt. Mert minden lélek ura önmagának s szabadon választhat Isten és az ördögök között.