Első és utolsó szerelem [antikvár]

1 - Még mindig dolgozol? - hangzott fel Kamii háta mögött, majd mikor leengedte a kezét és körülnézett, Jano Majer volt a képben. Kamii megrántotta a vállát, mint akit rajtakaptak. - Hogyhogy üres kézzel? - Jano végigmérte, ahogy ott állt egy szál ingben és nadrágban. - Hol van a géped? Ha jól emlékszem, még a saját esküvődön sem váltál meg tőle. Pont te hiányoztál. - Géppel fotózni nem nagy kunszt, ma már mindenki képes rá - vetette oda kedélyesen, ahogy barátok között szokás, még szerencse, hogy amaz épp sietett valahová. Vállon verte Kamiit, és már el is tűnt. Kamii bosszúból a mutató- és hüvelykujjaival képzett keretbe helyezte a hátát az üres utcában. Működhetne: régi délelőtt egy régi városban. Vasárnap. A távolodó alak láttatja a csöndet, mint mikor valahol a messzeségben felcsendül a templomi harangszó. Igen, eleinte használta a keretet. Tudta, hogy amikor hirtelen megtorpant a járdán, és a szeme előtt összeillesztette a hüvelyk- és a mutatóujjait, úgy nézett ki, mint egy csendes őrült. Néhány járókelő szemügyre is vette őt - táskákkal felpakolt nénik,