Elsodort nép [antikvár]

Részlet a könyvből:"Az Úr 1779-ik esztendejének egy esős őszi napja Dagö szigetén. Hideg szél fúj az észt szárazföld felől, a tenger sóhajt. A tiszttartó házából világosság szűrődik ki az ablakon, egyik-másik parasztkunyhóban szurokfáklya lobog, kutya vakkant a sötétben. Majd kihunynak a lángok, végül kialszik a fény a kántor kis kunyhójában is és az egész hohenholmi uradalom éjszakai pihenésre készül. Holnap ismét munkanap van.A sötét és agyagos úton két emberi árnyék imbolyog előre. Minden lépés után megállnak, néha megcsúsznak. Csavargók vagy haramiák? Isten legyen velünk ezekben a nehéz időkben! Az is lehet, hogy uradalmi halászok, - vagy a világító torony őrei. Nem. Toren gazda és Vessinglag - vajjon honnan jönnek ilyen későn?Elhaladnak a templomudvar mellett, azután tovább bandukolnak a sárban a földek felé. Egyikük sem szól és talán nem is gondolnak semmi különösre. Csak mennek csökönyösen, eső és szél ellen, előrehajolva, leszegett fejjel."