Eltemethetetlen gondok [antikvár]

VALLOMÁSFÉLE H a szikár egyenleget kellene készítenem a Csoóri Sándorral eltöltött közös éveinkről, olyanokat mondhatnék, hogy: harmincöt évet éltünk együtt, a legnagyobb szeretetben/szerelemben és egyetértésben; tizenhét országban jártunk együtt. Sándor külön huszonháromban, én pedig huszonöt országban; harmincöt év alatt három helyen laktunk: a Sas-hegyen a Dayka Gábor utcában, Pesthidegkúton a Kevélyhegyi utcában, s Ürömön a József nádor utcában, Sándor közben 2001-ig megtartotta a Keleti Károly utcai lakását is - dolgozószobának; rengeteg embernek segítettünk, és volt, aki nekünk segített; a barátainkat soha nem veszítettük el, inkább a hangsúlyok tolódtak kissé, hol erre, hol arra; soha nem csaptuk be egymást, és a kölcsönös bizalmunk és szeretetünk valóban kitartott halálig. Ez a pár sor nekem nagyon sokat, egy életet jelent! Másnak talán csupán egy felsorolás értékével bír 1993-ból egy olyan könyvdedikáció is áll mögötte, ami ráadásul kötelez! Sándor, a Senkid, barátod című kötetébe ezt írta nekem: Balogh Julinak, aki nemcsak egy megíratlan regény hőse, hanem az én megíratlan életemé is. Mindenkinél ő tudja jobban, mit áldoztam föl tudatosan - bolondul! -, hogy az életünk elfogadhatóbb legyen. Ő tudja, hogy mindenem töredék maradt. Remélem, egyszer el is mondja majd. Nem azért, hogy mentegessen, hanem azért, hogy igazat mondjon. Szeretetemmel, ölelésemmel, Sándor