Éltető remény [antikvár]

Prológus Ma tudtam meg, hogy létezel. Az ujjaim közt tartom a pálcikát, lebámulok azokra a lángoló\ rózsaszín csíkokra; döbbent vagyok, boldog, és közben rettegek is. El sem tudom hinni, úgyhogy megcsinálok még egy tesztet. Igazából hármat. Es eltűnődök, hogy mondjam el apukádnak Dugjam bele a tesztcsíkot a táskájába? írjak egy lapot? SMS-t? Nem, SMS-t nyilván nem, de tényleg nem tudom. Hogy a legjobb elmesélni egy meglepetést? Pillanatnyilag az én titkom vagy, közelhúzlak magamhoz. Szorosan megölellek, mert az enyém vagy. Babszemnek hívlak, mert most akkora vagy, mint egy bab - azaz majdnem akkora. Egy limabab, ezt írják a neten. Kicsi babszem. Nyolchetes terhes vagyok, eddig nem csináltam tesztet, bár késett a vérzésem, és tulajdonképp gyanakodtam, de igazábólféltem megtudni, féltem a csalódástól, hogy túlsók lesz vagy valami ilyesmi. De végül megcsináltam a tesztet - azaz mind a három tesztet, ami a dobozban volt -, és csak ültem ott, néztem a csíkokat, és tudtam, pontosan tudtam, hogy ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Még akkor is, ha félelmetes. Akkor is, ha nem tudtam, hogy megy majd nekem A terhesség, a szülés, az anyaság, az egész maraton. Te vagy az én babszemem, és máris szeretlek minden szeretetemmel, amim csak van, olyan