Elvesztett arcok [antikvár]

Részlet a könyvből: Még félálomban volt. Alig kis résnyire nyitotta föl szemét a nesz nyomán és amikor meggyőződött, hogy Dani macska ugrott be az ablakon, gyorsan lecsukta megint. Mintha attól tartott volna, hogyha mozdul, a csönd szilánkokká törik, mint némely különös üvegek. Amint a macska az éppen nekiindult hajnalban belibbent, ez csak megérintette a csöndet, de nem omlott össze suhanásától. A hajnal még sötétkék volt, kevés bíborárnyalással és csukott szemhéja mögött a szemgolyó szórakozását nem zavarta meg. Kék, lila, sárga csillagok játszadoztak szeme mögött, kristályosan, hirtelen kinyílóan, azután összefutóan. Ezeket a rajzokat talán még a lét előtt hozták magukkal a szemek, a csillagok, a bolygók az étherrezgés világából és azok fényvirágait őrizték meg önmagukba zárulóan. Lehet, hogy ajándék ez a szemnek, azért, hogy vak öregasszonyok, akikből már kiszikkadt a csókok és szépségek emlékezése és fájdalma, ezekkel a földöntúli lobbanásokkal vigasztalódjanak. Vagy, hogy a sötétedő szobában magukrahagyott gyermekek a kusza és lidérces árnyak elől, lehúnyt szemmel ezekbe a játékcsillagokba kapaszkodjanak meg félelmükben...