Ember András hét napja [antikvár]

Részlet a kötetből: "Különös pillanat, amikor az ember felébred reggel az álmából. Mint a hideg kocsonya, nyugszik koponyája edényében az agya. Még homály van, de világosan lát. Nem a bútorokat látja, melyek a szoba hamuszürke színében változtatják alakjukat, mintha gumiból volnának; önnönmagát látja világosan különböző dolgokkal vonatkozásban. Első öntudatos pillanatában arra gondol, mikor kell felkelnie? S nem tetszik neki ez a kérdés ebben a fogalmazásban, mert benne akaratoskodik ez a követelőző, nyűgös, zsarnoki szó: kell. Az embernek semmi se kell, ami kell; s mivel mégis csak kell, hát kell. Hajítsuk el érzékeny lelkünktől. A kérdést azonos jelentőséggel, enyhébben, majdnem hízelgően, a „kell" szócska nélkül is fel lehet tenni. így: meddig maradhat még az ágyban? Jobban hangzik. Nem parancsol. Jóllehet, tökéletes szabadságot sem engedélyez. De van benne valami gyengéd, simogató, sőt ennél több is. Ügy hangzik, mintha magától a felébredt áldozattól függne, meddig maradhat még az ágyban, édeset nyújtózva, ízlelni az elsuhant álom üdítő italát. S mintha az emberre magára bízná, mikor történjék a felkelés pillanata. Jól tudja, ennek csak percekkel mért határideje van, de ennek keretén belül aztán igazán független, saját magával rendelkező hatalom."