Ember leszek [antikvár]

Apáthy Dénes nyolcadikos gimnazista a szobába lépő nővére felé fordult: - Hát igaz? Végleg és egészen hazajöttél? Meleg mosollyal felelt a fiatal leány: - Igen. Csak egy rövid szó volt, de Istenem, mi minden volt abban! A tizenkilencéves leány szemei sugárzóan kékek voltak, mint odafenn a májusi égbolt. Vele együtt a május lépett a szobába. Derűs, meleg tavaszi kép, a bűbájos fiatalság. Harmatos tekintet, szép, hamvas arc mosolygott a fiúra. - Igen, Dini, végleg hazajöttem. - És most vége az egész kínszenvedésednek? - Minek? - Hát a tanulásnak. - Nem volt az kínszenvedés, te. Örömmel tanultam. - Könnyű azt most mondani. Mikor már vége van. - Engem senki sem kényszerített az egyetemre. Magamtól mentem. - És összesen egy évet végeztél el. S most a könnyebbik végét ragadod meg a dolognak. Férjhez mész és semmi komoly dolgod nem lesz. Virágot kapni, ajándékokat elfogadni, szépen kiöltözve vőlegényt várni... kedves Ili, ezt csak nem lehet komoly dolognak nevezni? Ili mosolygott...