Emberé a munka... I-II. [antikvár]

Részlet a könyvből: Míg leszedte az asztalról a virágos kávésibrikeket és a puha kalácsot, fia nézését kereste a szelíd asszony. Tudta, hogy ura ma újra beszélni akar Lajossal. Mosolygásával akart hidat verni ehhez a beszélgetéshez. Mindenképpen érezte ura igazságát, de azt is érezte, hogy tizenötéves fiuk akarásban szinte férfi már és nem könnyen téríthetik el tervezett útjától. Lajos nem látta anyja mosolygását. Sápadtan állt meg apja kezének visszamarasztó intésére. Szeme megvillant, mintha védekezésre készülne. Pedig Várady Miklós mélykék személből csak szeretet sugárzott a dacos gyermekarcra. Csendet megbontó hangja sem parancsolt, inkább esdekelt: - Ne gondolj ellenségednek, fiam. Hiszen erőltetni én úgysem tudnálak. Ámbátor vannak, akik az atyai tekintélyt a parancsolásban vélik, én nem tudok egyetérteni véllek. Hogy választott pályádról más pályára akarnálak téríteni, ez nem bakafántoskodás, csak szeretet. Mert jól tudom, hogy ezen a terrénumon szorgalmatos ember nagyot haladhat.