Emberek a ködben [antikvár]

Részlet a könyvből: PRELUDIUM A hajó zenekara már játszott, valahol a legfelsőbb fedélzeten, s valami Brahmst, - a hangok sötéten és édesen és súlyosan ömöltek alá a magasból, míg a rakodó betonjára még lassú dörgéssel sorra érkeztek a teherkocsik és a daruk csikorogva tömték a teherfedélzetek nyílásait. A feljáró mellett az; elsőosztályú fedélzetsorokon végig sortüzekként villogtak a fellobbanó magnéziumfények. A Tristanon egy híres mozicsillag is utazott - nem volt mozilátogató a földön, aki ne ismerte volna halvány és titokzatosan tündöklő mosolyát, gyengéd és kicsiny száját, azokat az óriási magnóliaszirmokat, amik kitáruló és becsukódó szemei voltak, - ott állt az elsőosztályú fedélzet egyik terraszán és engedte, hogy fényképeznék a képeslapok és a hangos filmhíradók számára; az acél gépszörnyek dübörögtek alatta, lenn a mélyben, a fedélzeti terrasz sétányán végesvégig ragyogtak a lámpák opálszínű gömbjei és a láthatatlan zenekar ebben a pillanatban csupa hegedűhangok kristályból való vízeséséit hullatta alá. Ezerkilencszázharminckilenc, május 9-e volt, keddi nap, jövő hét csütörtökén már látható a kép a francia, angol és amerikai filmhíradókban s a világhírű mosoly győztesen és világítóan a mozivásznakon, akár a holdsugár a kristályüvegben.