Emberek a sötétben [antikvár]

Részlet a könyvből: JÉZUS KRISZTUS A VADVIZESEN. - Talán én akartam a tanyára jönni, mi? - fordult a fiatalasszony pirosba gyúlt arca félig a férje felé, aki egy gyeplőszárat foldozott és a szíjkészséget mutatós nyugalommal és figyelemmel meg-meghúzogatta. Az asszony lisztes karja könyökig a kenyértésztában cuppogott. Úgylátszik, már többször szóba került ez a mérges ügy, mert az asszony a friss dagasztás közt folyékony pergéssel vagdossa az ember fejéhez: - Nem kértem eleget, maradjunk a faluban apáméknál? Dehát látni akarta a fődet! Nohát, most láthatja! Egyebet se látunk, csak fődet, meg hetes esőt. Az ember nem hajlandó beleszólni; nagyon elmerül a szerszám két ágába, amelynek földrekígyózó végével a macska incselkedik. Kora hajnaltól eső veri ezt a homokos nyíri országot. Hideg eső, zimankós, áprilisi. Dél felé el kell menni a szekérért a Kaprostanyára, ahol most javítódik. Onnan a tanyai iskolába, a kis fiúért, aki a nagy meszszeség miatt csak vasárnapra szokott hazajönni.