Emberek... árnyékok... [antikvár]

Részlet a könyvből: Az új sarjadék Az öreg Templomos Vonnák Mátyás felesége kenyeret dagasztott az utcára néző kis szobában, mikor a koma a fahordásról jövet megállította szekerét a ház előtt. A falu szekeres gazdái a téli vágást hordták ilyenkor a vasúthoz a vízerdőről, ahol nagy fagyok idején vágnak a jég felett. A koma felemelkedett ültéből, benézett a kapu fölött az udvarra s odakiáltott a fiatal Vonnák Mihálynak, aki a félszer alatt fűrészelgetett, hogy jöjjön oda hozzá. A kiáltásra az öreg Vonnákné odatipegett a négyszögletű kis ablakhoz, melynek ólom-pántlikával foldott üvegére girbe-gurba vonalakat húztak a délelőtti zápor kövér cseppjei, belülről letörülgette a téli könnyezést és kifigyelt a beszédre. Kis idő multán a fiú átlépett az utcaárkon s megzörgette az ablakot. Az öreg asszony nem nyithatta ki, mert az ablak hídjára ócska ujságpapirosban homok volt fektetve, hogy a téli hideg be ne jöhessen. A fiú erős hangon beszólott: - Aszongya keresztapám, hogy idesapám valami hibát tehetett az ölfa körül, mert ahogy megbolygatta, rádűlt, oszt agyonütötte. Az asszony elébb elképedt, nagyot hallgatott, aztán felemelte kötője sarkát a szeméhez s csak akkor fakadt ríva, befordulva a szoba szögletébe.