Emberek útra kelnek [antikvár]

Részlet a könyvből: Október közepén történt. Az ágyról, amelyen már harmadik nap fulladoztam, felemeltem a fejemet, összeszedtem minden erőmet és kiáltani kezdtem: Kérem hívják el az 55016-ot. A szomszéd szobában megfordult valaki, az ajtóhoz közeledett, melyet mindkét oldalon függönyök és szekrény takart el s bár szemre meglehetősen jó szolgálatot tett a mindenkori albérlőnek, a hangokkal nehezen bírt. Tóthné otthon volt. Szuszogását tisztán kivettem. Jó füle volt, éjszaka felébredt a villanykattanásra, tudja mikor mosakszom, mikor lapozok könyvet, mikor vágok papirost. Nehéz légzésemről is tudomást szerzett bizonyára, hisz időnkint heves köhögési roham fogott el s mikor nagy nehezen elszenderedtem, saját jajkiáltásaimra ébredtem fel. Mint már mondtam, nagyot kiáltotta s erre Tóthné a szomszéd szobában megmozdult és megszólalt: - Mit akar azzal a telefonszámmal? Miért nem szól a hölgyikének, aki magánál van. Mondhatom, szép dolgokat csinálnak.- Tóthné kérem - feleltem csendesen - magánál undorítóbb asszonyt még sohasem láttam. Nagyon rossznéven vette durva megjegyzésemet, boldogult urát emlegette, aki nem engedte volna, hogy így bánjon vele egy albérlő. Panaszát sírással kísérte. Lassan beletüzesedett, átkozni, becsmérelni kezdett, megvádolt azzal, hogy égő villany mellett alszom, csakhogy a romlásba vigyem, a mult hónapban is hatvan fillérrel többet fizetett. Ez egy évben hét pengő húsz, nem is számítva, hogy az oltogatásnál és gyujtogatásnál mennyit romlik a kapcsoló. Végül egészen elborította a harag, s mint mondta, seprűt ragad és jaj nekem.