Embernek születtem [antikvár]

Részlet: Még két lépés ... Márta az ajtóhoz ért. Mögötte halvány fény kúszott és a dráma, amely felvonásközhöz érkezett. Előtte ismeretlen szoba sötétje lapult. A sötétség erőt vett a bágyadt fényen és magába nyelte. Már csak egy lépés. Márta a két szoba küszöbén állt. A fény és sötétség határán, ahová úgy érkezett el, hogy még csak hátra sem fordult. Óvatosan, fél-léptekkel lopta magát az ajtóig, nehogy a férfi felébredjen, aki mellől elment, mert magány után vágyódott. Olyan hatalmas erővel, hogy minden fáradtsága semmivé zsugorodott. Olyan erővel, hogy ott kellett hagynia hajnali álmát, az éjszaka meséjét és el kellett jönnie ide a válaszútra, a Nagy Randevúra: szembenézni önmagával. Vissza-visszanézett a magányos ágyra. Talán jobb lenne ottmaradni. Megbújni a puha meleg fészekben, többé nem gondolkozni... végre megpihenni... hiszen keserves életével régen kiérdemelte a nyugalmat. A megnyugvást. Csak pár lépést kell visszamennie, ennyi az egész! Egyetlen mozdulattal leolthatja a villanyt és máris hosszan, boldogan elnyúlhat az ágyon és tovább aludhat. Vagy, ha akarja, újból belesimulhat a mesébe. Miért nem megy hát? Reggel bizonyára üdén, mosolyogva ébredne. Természetes vágyakkal és elhatározásokkal.